2011. február 19., szombat

60 év

Nagybátyjám 60. születésnapjára készült ez a kép (s közben rájöttem, hogy 40-es házassági évfordulójuk is lesz ebben az évben). Anyukám ma reggel kért meg, hogy "dobjak" össze egy oldalt. Hát elég sok időmbe telt, mire teljesen kész lett. Ismeretlen talajon lépdeltem,
több szempontból is első volt ez az alkotás.
A legfurcsább az volt, hogy a képkerethez kellett igazítanom a tartalmat. Az A4-es formátumban még soha nem készítettem oldalt. Szemezgettem már vele, de nem mertem hozzányúlni. Most azonban élesben ment a dolog.
Másrészről a kép maga miatt döntöttem a vintage stílus mellett, nagybátyjámék gyönyörű esküvői képe 1971-es évből. Nem szoktam ebben a stílusban alkotni, nagy kihívás volt. Még anno Timcsoca tanfolyamán belekóstoltam a stílus szépségébe, és most is az ő blogján inspirálódtam.
Nehézséget okozott még az is, hogy a képkerethez képest a kép nagyon nagynak tűnt, de mivel egy darab eredeti állt a rendelkezésemre, ezért ezzel kellett dolgoznom.
Az alapkartont kávéztam. A Timcsoca esküvői tanfolyamán többször is kellett volna használnunk, de én valahogy féltem tőle. Most ezt az technikát is igyekeztem felfrissíteni és használni. A albumlapot öregítettem és tintáztam.
Erre került a kézzel vágott kapcsos zárójeles csíkospapír, ami alá körbe csipkét ragasztottam. A képet 3D ragasztóval helyeztem erre a papírra. A jobb sarkot virágokkal díszítettem, a bal sarokba egy madárkát pecsételtem. A címet egy esküvős freebie "A mi napunk"-ja adta.
Sajnos a fényképezőnk lemerült, így telefonnal készítettem a képeket. Nem a legjobb minőség, a színeket nem adja vissza a kép, de ettől jobbat már nem fogok tudni készíteni, mert ma meg is kapták az ajándékot.
Most pedig akkor mutatom a kész alkotást:

2 megjegyzés: