2011. január 30., vasárnap

Bayern és München

Ikeralbumok. Mindenkettő ugyanazzal a technikával készítettem és mindkettő ugyanazt a nyaralást dolgozza fel. A 2010-es év nyaralását az én családomma a szeptemberben kezdődő Oktoberfest-re idejére tettük. Nem csak bulizást, hanem egy kultúrában gazdag körutat örökítettem meg mindkét albumban. (Azért kettő, mert az egyiket a sógorom születésnapjára készítettem :-))

Az album ötletét először Danett-nél láttam, itt ti is megnézhetitek, illetve megkerestem azt a weboldalt is, ahonnan ő inspirálódott. Pont kapóra jött ez a fajta album, mert én is egy nagyobb témát szerettem volna feldolgozni, úgy hogy az egy albummá álljon össze, illetve fontos volt még az is, hogy sok kommentárt tudjak bele írni, elférjenek a jegyek, a képeslapok, és az információs füzeteink egy helyen.

Három nagy A4-es borítékot, négy műszaki rajzlapot és egy illetve két fóliát használtam alapnak. Ezt ízlésem szerint díszítettem. Az alapot mindenképp nagyon gyorsan el lehet készíteni, de a belevaló már igencsak időigényes. Az alapokat félbe hajtottam és középen két madzaggal összekötöttem.

Mindkét albumhoz a cosmo cricket early bird kollekcióját használtam, a München-es albumot kiegészíttem még a prima market wander papírkészletével.

Ha kedvet kaptatok, akkor a teljes két albumot itt láthatjátok. Jó nézelődést!

2 megjegyzés:

  1. Woww, és Woww! Először is imádom mindkét albumodat. Fantasztikus teljesítmény 1-et is nem hogy 2 albumot készíteni. Másrészt telis-tele vannak ötletekkel, méltán lehetsz rájuk büszke. Harmadrészt pedig irigykedem, ugyanis az enyémből még mindig hiányzik a komment..:(( Ölellek és puszillak!

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok a blogodhoz, remélem sok szépséget láthatunk majd tőled!
    Csodás lett az album, imádom! Vagyis többesszám!!!

    VálaszTörlés